2013. február 12., kedd

Meglepődtem

Ma kicsit meglepődtem, mert
1. Zsanett képeket küldött az egy hónappal ezelőtti ovis focigáláról,
2. Dani negyed 4 előtt kicsivel csörgött a skype-on.

Ha most "rosszmájú" akarnék lenni, azt mondanám, hogy "látom, odaért a tartásdíj!" :)
Mondta Dani, hogy most kezdett el játszani a Verdák2-vel a nagy gépen. Azt még úgysem ismerem, így felhoztam, hogy kapcsolja be a kamerát és akkor legalább megnézem, de kiderült, hogy telefonról van fent, mert -elmondása szerint- a netbook-ról letörölte a skype-ot. Zsanett egyből mondta, hogy felteszi, csak nem tudja honnan lehet.. :) Mi történt? Baj, ha ilyenkor kicsit gyanúsnak érzem azt a helyzetet, ami alapjában véve természetesnek kéne, hogy legyen? Na mindegy, mondtam, hogyan-honnan tudja feltenni..
Aztán amíg anyuka telepítgetett, addig beszéltünk pár dologról. Hallottam, hogy nagyon csámcsog, kérdeztem, mit eszik, mire ő:
Dani: -Rágót, mert az erősíti a fogamat! Mert most fáj az egyik fogam, meg az ínyem is persze.
Én: -Hát, az nem a legjobb a fogadra! (Amúgy sem jó a rengeteg aszpartám miatt.)
Dani: -Hát, pedig csak az használ nekem..
.
.
.
Én: -És a farsangi bálon miket csináltatok?
Dani: -Semmit. Nem tudom.
Én: -Hmm? Nem tudod?
Dani: -Nem tudom. Csak ettünk, meg ittunk, meg mindent.
Én: -Mindenki vitt sütit, meg innivalót?
Dani: -Igen. Én nem vittem sütit amúgy, én már múltkor vittem.
Én: -És milyen sütit ettél?
Dani: -Hát mindenfélét. Ropit is ettem, mert ropi is volt, ezért azt ettem. Meg ettem egy ilyen sütigombócot.
Én: -Sütigombócot? Már hogy kókuszgolyót? Vagy milyet?
Dani: -Nem! Csokigombóc.

Aztán kérdeztem még a foci edzésről, de nem tudta magától megmondani, miket szoktak csinálni. Úgy kellett mindenre rákérdezni, rávezetni, harapófogóval kihúzni. Pedig ha valamit szeret csinálni, arról általában szívesen beszél. Kérdeztem, hogy mi a kedvence a fociban? A kapura rúgás és a fejelés. "A fejelés az olyan, hogy vissza kell rúgni a labdát a fejeddel!" :)
Aztán pár perc múlva kiderült, miért ilyen "harapófogós" a helyzet: közben leült azért játszani a gép elé és gondolom inkább arra figyelt, mint rám.. Mondjuk azért ezt sem értem, hogy miért olyankor kell megengedni a gépezést (játékot), amikor beszélnénk, hiszen olyankor értelemszerűen a játék lesz a fontosabb.. De azt gondolom, ebben is ki lehetne neki egy rendszert alakítani, ahogy azt már korábban próbáltuk is ("Apa nap"), de ehhez erősen kéne, hogy anyuka ez szerint irányítsa a napi programokat.
Aztán kaptam egy kis fejtágítást a Verdák2 szereplőiről, úgyhogy mostmár kérdezhet bárki bátran! :)
Mondtam neki, hogy a hétvégén hívtam telefonon, de nem vették fel. Erre a válasz az volt, hogy aludt és ki volt kapcsolva a telefon. Mondom kicsörgött.. Hááát, szombaton "liáztunk", úgyhogy nem tudtunk semmit csinálni! De Dani, azért, mert ott van Lia, még tudunk pár percet beszélni..
Aztán nagyon játszott, úgyhogy mondtam, hogy akkor beszéljünk kicsit később, addigra az anyja is fel tudja telepíteni a skype-ot.