2011. március 15., kedd

Rossz telefon - jó kifogás!

Most hívott Dani... Négy (!) napja nem vették fel a telefont... Szép. :( Azt mondta, hogy rossz volt anya telefonja és Balázs bácsi javította, ezért nem tudta felvenni. Milyen érdekes, hogy mindegyik alkalommal kicsörgött, ráadásul egy nem egészen fél éves, garanciális telefonról van szó. Szóval ez így teljesen hihető! (Persze nem a gyereket hibáztatom.)

Rákérdeztem a versenyautókra is, hogy milyenek voltak, hogy tetszettek neki. Azt mondta, hogy az nem most volt, most a mamához mentek, az majd csak később lesz! (Ezt ugye már mi is tudjuk, hiszen elhalasztották még február végén.) De csütörtökön még azt mondták, hogy azért nem tud jönni mégsem a hétvégén, mert mennek Pusztavámra versenyautókat nézni. Nem is értem Zsanettet... szívatja a gyereket és még próbál engem is hülyének nézni? Mire jó ez? Szánalmas.

2011. március 13., vasárnap

Hétvégi Rallye... vagy mégsem?

Ehh... Hogy is kezdjem? Próbáltam hívni Danit szombaton Zsanett telefonján, hogy megkérdezzem, hogy tetszett neki a rallye és a versenyautók. Sajnos nem vette fel és vissza sem hívott.

A hétvégi autós buli elmaradt? A hírek szerint igen és már február 27-én ki volt tűzve az új időpont (2011.03.26.) a pusztavámi futamra:

Ezerjó Rallyesprint Bajnokság 2011. március 26.
Ismét felbőgnek a motorok a Vértesben!
Új időpontban a nyitófutam!

Akkor most csütörtökön miről is beszélt Zsanett? Ennyire tájékozatlan? Nekem kb. 15 másodperc volt neten ezt kideríteni. Gúgli a barátunk. :) Vagy megint csak hülyítette Danit? Kicsit elszomorít ez az egész...

2011. március 11., péntek

Bírósági tárgyalás 2. forduló

Ma megjött az idézés, 2011. április 7-én lesz a bírósági tárgyalás 2. fordulója.

2011. március 10., csütörtök

Hétvége - Rallye

Mikor legutóbb visszavittem Danit az anyjához, jeleztem neki, hogy péntek-szombat tudom elhozni, mert vasárnap már dolgozunk (sőt az egész hosszú hétvégén is). Ehhez képest ma (csütörtökön) mondja Dani a telefonban, hogy nem tud jönni, mert péntek-szombat anyával versenyautókat fognak nézni Pusztavámon. Egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálom, hogy nem tud jönni, de mondtam neki, hogy a versenyautó az klassz dolog, menjen csak és érezze jól magát! Próbálja ki, üljön bele nyugodtan.

Emlékszem még kissrác koromból, hogy mekkora élmény volt, mikor apám az egyik nagy Rallye kommunikációs szakembereként elvitt magával a rendezvényre és a kulisszák mögül láthattam mindent, kipróbálhattam a versenyautókat és kimehettem a különböző helyszínek rendezői sátrába, hogy "első sorból" láthassam a versenyt! Ugyan nem lettem ettől fanatikus rallye rajongó, de felejthetetlen élmény volt.

2011. március 7., hétfő

Napi szösszenetek..

Nemrég hívott Dani, beszéltünk pár mondatot. Néhány állatos könyvet említett, hogy az oviban látta és nemsokára neki is lesz olyan könyve.. Aztán hallom Zsanett anyját a háttérből:

Mama: -Kivel beszélsz?
Dani: -Apával
Mama: -Tedd le!
Dani: -Nem teszem!
Mama: -De tedd le azonnal, mert anyádnak sok lesz a számlája...
Én: -Dani itt vagy?
Dani: tűű tűű tűű...

Gondoltam visszahívom, ha már beszélgetni akar, tényleg ne az anyja számlájára menjen. Érdekes módon senki nem vette fel a telefont. Majd pár perc múlva újra csörög a telefonom. A nagyanyja volt az, Zsanett telefonjáról. Letettem. Még párszor próbálkozott, de ahogy belekezdett a mondókájába, letettem. Közöltem vele, hogy nekünk nincs miről beszélgetni. Majd írtam egy SMS-t Zsanettnek, hogy legyen kedves szóljon az anyjának, hogy ne hívogasson, mert tényleg nincs miről beszélnem vele. (Korábban volt egy vitánk, amikor a gyereket akartam elhozni és Dani feje fölött üvöltözött velem, nekem akart esni és rágalmazott. Ezek után gondolta, hogy szóbaállok vele?)

Mediátor #2

A pénteki napon Zsanett végül beszélt telefonon a mediátorral. Amikor vittem vissza Danit, csak annyit kérdezett, hogy hívott-e a "mediátorom"? Mondom, nem, hétvége van, majd gondolom hétfőn. Miért, mire jutottatok? Beszéltünk.

Újabb allergia vizsgálat?

Zsanett említette, hogy abbahagyták a január közepén elkezdett allergia kezelést, amit a magánorvos javasolt, mert időpontjuk van újabb(!) allergia vizsgálatra! Őőőőő...miért is? Erre az volt a válasza, hogy a gyerek háziorvosának nem jó a fénymásolt vizsgálati eredmény.

Gondoltam, felhívom a dokit és megkérdem, hogy miért nem jó a másolat? Azt a választ kaptam, hogy alapvetően jó lenne neki, de mivel magánorvos vizsgálta, így neki be kell utalnia egy állami intézménybe vizsgálatra, mert be kell tartania a hivatalos utat(?). Nem teljesen értettem, mire gondolt és nem is tudta elmagyarázni, így ezen kicsit berágtam. Most akkor mi van? Szakmai féltékenység vagy esetleg a vizsgálatok után is kapnak juttatást? Arra már gondolni sem merek, hogy Zsanett keze van a dologban... Minden esetre megkérdeztem a doktor úrtól, hogy miért nem jó az a vizsgálat, hiszen úgy gondolom, mindketten ugyanazt az egyetemi képzést kapták... (Sőt, a magánorvos ráadásul szakorvos is, nem csak általános orvos, mint a háziorvosok túlnyomó része.) Kérdem, miért kell szegény gyereket ismét kitenni a szurkodásnak? (Arról nem is beszélve, hogy egy folyamatban lévő kezelést állított le önkényesen, így nem tudjuk meg az eredményét, ellenben a több ezer forintos gyógyszereket dobhatjuk a kukába.. Kifizeti? Nem hinném.) Erre a doki úgy kiakadt, hogy nem én fogom megmondani neki, hogy ő mit csináljon! Majd levágta a telefont. (Korrekt. Gondolom a kórház igazgatónője nem fog örülni neki, ha elmesélem a doktor úr hozzáállását egy panaszlevélben...) Mivan?????? Most akkor ki van kiért? Szerintem kicsit elfelejtkezett arról, hogy őt is mi fizetjük! Arról nem is beszélve, hogy már előre látom, hogy mi lesz:

1. kihozzák, hogy jééé tényleg allergiás a gyerek! Adjunk neki jó kis idegnyugtatós allergia gyógyszert (én évekig ilyet szedtem, majd letettem, mert egész nap kába voltam tőle).
2. kihozzák, hogy a gyerek nem is allergiás (vagy csak hatással van még az eredményekre a félbehagyott kezelés..)

Mindegy melyik verzió lesz, egyik sem a gyerek érdekeit védi..

Hétvége, öltözködés..

Pénteken hívott Zsanett, hogy szombaton délután be kell mennie túlórázni, így a tervezett programjuk elmarad. Eredetileg úgy beszéltük meg, hogy Dani szombat reggel eljön velünk kutyasuliba, majd utána visszaviszem és ha végeztek, újra eljön és marad vasárnap estig. Így most szombat reggeltől vasárnap kora délutánig maradt.

Szombaton reggel, mikor mentem érte, ismét érdekesen volt Dani felöltöztetve.. Én meg ismét szóvá tettem, hogy miért bokáig érő nadrágban és bokazokniban adja oda a gyereket? A válasz: már 10 fok van, nincs hideg! Nagyszerű. A gyerek folyamatosan beteg, miért nem lehet normálisan felöltöztetni? Értem én, hogy csak az autóig, meg vissza, de akkor is.. Mi akárhányszor jön (bármilyen macerás is rengetegszer átöltöztetni), mindig eltesszük az anyja által ráadott (ehh, 1,5 évesre való, meg 92-es méretű) ruhákat (a gyerek 4,5 éves és 98-104-es ruhákat hord) és az általunk vásárolt ruhákban van, aztán amikor viszem vissza, akkor adjuk csak rá újra. Mondjuk tegnap kora délután már nem 10 fok volt, csak kettő..

Vasárnap délután/este még párszor felhívott Dani. Egyszer azért, mert amikor visszavittem, nem köszönt el és pótolni akarta, aztán meg azért, mert jó éjt akart kívánni. Közben Zsanett rászólt, hogy tegye le a telefont mostmár. Erre Dani: -Apával beszélek, nem tehetem! :) A kis huncut! :)

2011. március 4., péntek

Mediátor

Tegnap, meló előtt beszéltem Zsanettel telefonon. Sajnos dolgozott, így Danival nem tudtam beszélni, de mondta, hogy van neki is telefonja, bár állandóan játszik rajta és le van merülve, szóval nem biztos, hogy elérem rajta, de megadja a számát. Írni akartam, de nem tudta fejből és a telefonjában sincs benne. Ez mondjuk kicsit érdekes, de mindegy. Mondtam, hogy este dobja át SMS-ben, aztán majd ma felhívom Danit, amikor felkeltem. Még nem jött telefonszám...

Kérdeztem tőle a mediátort is, hogy kereste-e. Azt mondta nem hívta senki idegen számról. (Én tudom, hogy többször is.) Mondtam, hogy a héten keresi, így beszéltük meg. Megkérdezte, hogy most a mediátor a bíróságra jön vagy még előtte? Mondom még előtte és személyesen. Amúgy ma teljesen normális volt. Most írtam neki SMS-ben a számot és hogy hívja fel, ha neki is fontos, hogy mielőbb legyen megegyezés.

Újabb levél Emiltől

Március 1-én délután egy érdekes e-mail érkezett Emiltől (húúú, ez még rímel is :) ) Szerinte elment az eszem, mert független pszichológiai szakvéleményt kértem róla (Zsanett tanúként idéztette). És hogy én nem fogom őt elpakolni az útból, mert nincs semmi valóságalapja annak, amit a bírósági beadványban írtam (többször volt öngyilkossági kísérlete), mert annak nyomának kéne lenni kórházakban és a rendőrségen (?) is. Egy baj van ezzel: legtöbb esetben el sem jutott a kórházig, ha meg igen, akkor "egyéb" balesetnek titulálta.. Bár mesélt nekem anno olyan esetről is, mikor kiugrott az irodája ablakából, de valami klímás szerelvényen fenn akadt, így zúzódásokkal megúszta, de ott is elosont a kórházból. Persze a nyomokat könnyű eltűntetni, hiszen egy jó plasztikai sebészt bármikor meg tud fizetni.

2011. március 1., kedd

Hívd fel, de hogyan?

Még egy apróság eszembe jutott, nem annyira lényeges, de gondoltam, leírom. Anno, a januári tárgyaláson Zsanett felhozta a bírónak, hogy mindig ők hívnak és az ő telefonszámlájára beszélgetek Danival. Viszont több alkalommal is előfordult, hogy próbáltam hívni és egy kicsengés után foglaltra váltott. És mindegy volt, milyen időpontban és hányszor próbáltam. Ezt akkor csinálja a telefon, ha a hívott telefonján tiltó listára tették a számod. (A régi telefonja is tudott ilyet és 1-2x már eljátszotta ezt, majd mikor mondtam, hogy törölje a tiltást érdekes módon kicsengett, innen tudom.)

Szóval megírtam neki, ha nem vesz le a tiltólistáról, akkor nem marad más, mint hogy Danival az ő számlájára fogunk beszélgetni. Erre a válasz: biztosan a gyerek nyomkodta el a telefont! Ehh... ja. De ennyiszer? És mindig csak engem sikerül tiltólistára tennie? Hihetőbbet vártam. :)

Mehet - nem mehet?!

Dani pár hete már nem jöhetett hozzánk, mert megfázott/influenzás/allergiás volt (lásd Allergia vagy mégsem? című postot). Ilyen formán 18-án még az volt az utolsó infó, hogy nem jöhet azon a hétvégén sem, pedig vasárnap kutyakiállítás volt, amire Dani szeretett volna velünk jönni. Nagyon szeretne serleget nyerni a kutyusával, viszont ez csak úgy lehetséges, ha látja, hogy mit kell csinálni a ringben és nem utolsó sorban itthon sokat gyakorol a kutyussal.

2011. február 18., péntek

Allergia vagy mégsem?

Tegnap és ma is SMS-eztem Zsanettel (sajna Danival nem tudtam beszélni, mert Zsanett délutános). Érdeklődtem, hogy van a gyerek, mert a hét elején kicsit megfázott. Tegnap még kicsit náthás volt, de már jól volt. Ma délben lebeszéltem Zsanettel, hogy Dani szombat reggel jönne hozzánk és vasárnap estig maradna. Délután 3-kor kaptam egy SMS-t:
Megsugnad azt az egyet hogy miert tagadtad le,hogy mano allergias a kutyaszorre!?Ezert vakarodzik nalad!Ezert csak a birosagnak adtad le az eredmenyt!Hazudozz csak

Levél az iwiw-en

Nemrég hívott anyám, hogy írt nekem iwiw-en, nézzem meg. Nem értettem, miért ott, hiszen nem nagyon járok oda, de mindegy. Aztán kiderült, hogy Emil írt neki egy levelet, amit továbbküldött nekem. Elolvastam és nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Már nem csak bűnbanda tag vagyok, hanem bohóc is! :) És a filmben emlékeim szerint a Bohóc a jó oldalon állt... :) Nos, itt a levél (természetesen a neveket kicseréltem, de mást nem változtattam rajta). Gondolom azért is készült, mert szeret magáról olvasni...

2011. február 10., csütörtök

Találkozó az óvodavezetővel

Ma délelőttre megbeszéltem egy találkozót az óvódavezetővel. Daniról kérdeztem, hogy látnak-e rajta bármi olyan változást a viselkedésében, ami a feje felett zajló események miatt lehet és esetleg később problémákhoz vezethet. Megnyugtatott, hogy rendesen eszik, kb. fél éve egyre nyitottabb és rendesen részt vesz minden foglalkozásban. Ennek örülök, mert kb. ennyi ideje jár velünk társaságba, találkozik új emberekkel..

2011. február 8., kedd

Napi szösszenetek..

Tegnap este beszéltem Danival, hogy akkor jön-e hozzánk szerdán ovi után, ahogyan a hétvégén beszéltük. Jönni akar, de hangjában bizonytalanság volt. Mondtam, hogy beszélje meg anyukájával és ha már tudja, csörögjenek meg. Azóta nem hívtak. Éjszakások voltunk, így csak késő délután keltünk fel. Nemrég érkeztem haza a boltból és egy SMS várt: Zsanett blogot olvasott... :) Bár nem teljesen értem, hogy "az óvónő rágalmazása dúrva" alatt mit ért, nem emlékszem, hogy rágalmaztam volna az óvónőket. Sőt! Azt még le sem írtam abban a posztban, hogy Eta gúnyolódott a nevemmel. De ugye ez is teljesen normális egy elvileg példát mutató óvónőtől. És akkor csodálkozunk, hogy a gyerekek.... na mindegy. Azért örülök, hogy Zsanett (némi segítséggel - köszönjük Zsanett barátnőjének, Emilnek) ide talált és olvas, mert így talán megérti végre, hogy nem harcolni akarok. A fiamnak szeretném a legjobbat. Ezt a blogot meg azért indítottam, ha más hasonló helyzetbe kerülne, akkor tudja, hogy mire számíthat...

Volt még egy érdekes része az SMS-nek, miszerint "egy hét múlva pontos láthatásod lesz megállapítva!" Azért erre kíváncsi leszek, hiszen folyamatban van az ügy, nincs az elhelyezésről végzés, addig meg nincs alapja a láthatásnak.

2011. február 6., vasárnap

Élményfürdős hétvége

Miután tegnap elhoztam az oviból Danit, az autóban szóba hozta a farsangi bálon történteket.Kicsit meglepődtem azon, amit mondott, mert arra számítottam, hogy Zsanett teletömte a fejét megint... Közölte, hogy az anyja szidta és megtépte Enikőt és hogy ez mennyire nem volt szép anyától és nagyon sajnálja, hogy nem ugrott oda az anyjához és nem állította le. Tehát Dani is egyértelműen hallotta/látta a történéseket és fel is fogta azt! Mondja valaki, hogy 4,5 évesen a gyerekek nem fogják fel, hogy mi van! Lehet, hogy az ok-okozati összefüggéseket nem érti teljesen vagy mélységébe nem látnak bele, de a tényeket nagyon is tudják!

2011. február 5., szombat

Óvodai rémségek (a farsangi buli folytatása)

Igen! Van folytatás! 2011.02.03-án, pénteken -egy nappal a farsangi események után- bementem Daniért az óvodába. Csak úgy. Bejelentés nélkül. Hiszen megtehetem, az apja vagyok. És annak esélye, hogy a történtek után az anyuka szó nélkül elengedi hozzánk Danit, elég kicsiny volt.

2011. február 3., csütörtök

Óvodai farsang vagy Mónika show?

A blogot kronológiai sorrendben szerettem volna megírni, először az előzmények, majd egészen napjainkig. Utána pedig napi eseményekkel frisítve. Mégis felborítom ezt, mert azt gondolom, ezt most ki kell írnom magamból.
Eljött a farsangi bálok, a mulatás és a jókedv ideje. A helyi műv.házba szervezték meg Daniék farsangi bálját. Ma reggel izgatottan indultunk útnak párommal (Enikő). Valamivel 9 előtt értünk a művházba, ahol akkor még csak egy pár várakozott két gyermekükkel. Váltottunk néhány szót, aztán lassan elkezdtek érkezni az ovisok és a vendégek.

2011. január 31., hétfő

Az előzmények #1

2005-ben, mikor kiderült, hogy Zsanett terhes, vegyes érzésekkel álltunk a dolog előtt. Először kicsit "para" volt bennem, de aztán 1-2 nap alatt letisztult minden. Megbeszéltem Zsanettel, hogy a gyerek megtartásáról elsősorban neki kell döntenie, hiszen az ő teste felett én nem rendelkezhetek, de bárhogy is dönt, az én feladatom, hogy támogassam ebben. Közben titkon már végigfutott az agyamban egy kisfilm Manóról és elterveztem, hogyan fogjuk nevelni, milyen dolgokat fogunk együtt csinálni, tanulni majd...Ez a film egy családról szólt, azaz rólunk. De ahogyan telt az idő, egyre inkább azt éreztem, hogy volt párom egyre kevésbé akar ebben a filmben résztvenni.

2011. január 28., péntek

Kinek és miért írom ezt a blogot?

Bizonyára nem vagyok egyedül a feladattal: élni és apukának lenni egy válás/szétköltözés után. A történet valós eseményeken alapul, de a neveket szándékosan kicseréltem. Az előzményeket egy későbbi postban összefoglalom, most legyen elég annyi, hogy Magyarországon vagyunk, egy fiú gyermekkel (Dani), akinek az anyukájáról (Zsanett) kiderül, hogy egy nős (felesége Teo), egy gyermekes (kislány: Lia) apukával (Balázs) csalja a párját (engem, Pali).