Dani pár hete már nem jöhetett hozzánk, mert megfázott/influenzás/allergiás volt (lásd Allergia vagy mégsem? című postot). Ilyen formán 18-án még az volt az utolsó infó, hogy nem jöhet azon a hétvégén sem, pedig vasárnap kutyakiállítás volt, amire Dani szeretett volna velünk jönni. Nagyon szeretne serleget nyerni a kutyusával, viszont ez csak úgy lehetséges, ha látja, hogy mit kell csinálni a ringben és nem utolsó sorban itthon sokat gyakorol a kutyussal.
Szóval vasárnap reggel elindultunk a kiállításra (általában 9-kor kezdődnek a bírálatok), hogy időben odaérjünk és a ring mellett jó helyet találjunk. Már úton voltunk, amikor hívott Zsanett. Nem tudtam vezetés közben felvenni, de pár perc múlva visszahívtam. Dani vette fel és kérdezte, hogy mikor megyek érte, mert anya azt mondta, hogy eljöhet! Hát frankó. Visszafordulni már esélytelen volt, így sajnálatosan közöltem Danival a tényt, hogy mi már úton vagyunk és nem tud velünk jönni, mert ha visszafordulunk, lekéssük a versenyt, akkor meg semmi értelme elindulni újra.. Mondtam neki, hogy anya tudja jól, hogy ez nem így működik, hogy akkor MOST, főleg, mikor két nappal azelőtt még pont az ellenkezője volt a felállás. Nyilván, ha úgy beszéljük meg, hogy reggel ugorjunk be érte, akkor úgy szervezzük az egészet. Szomorúan hallgatott egy darabig, majd letette a telefont. :( Nem értette, hogy most MIÉRT?
Írtam Zsanettnek SMS-ben, hogy örülnék, ha nem változtatgatná a véleményét fél naponta, hogy mikor jöhet a gyerek, főleg ne úgy, hogy akkor engedi el, mikor tudja, hogy már nem tudunk érte visszajönni. És remélem, hogy nem azt fogja mondani a gyereknek, hogy APA NEM AKART ELVINNI, mert tudja, hogy nem igaz.
A kiállítás jó hangulatban zajlott és eredményesen zárult... sajnos Dani nélkül.
