2012. december 2., vasárnap

Név változtatás 6 évesen? #2

Most beszéltem Danival. Azt mondta, hogy anya szeretné, ha megváltoztatnák a családnevét, mert a mostani az cigány(!) név. Hirtelen nem kaptam szikrát. Az anyja komolyan ilyenekkel tömi a fejét? Amúgy ez az egész cigányozás még Zsanett anyjától indult korábban. Aztán kérdeztem, hogy miért gondolja, hogy ez így van és hogy tudja-e azt, hogy ez mit jelent? Persze fogalma sem volt, csak "anya ezt mondta". De ő nem érti ezt az egészet.. Mitől is értené 6 évesen?
Megkérdeztem azt is, hogy esetleg szokták-e csúfolni a neve miatt, de határozott NEM volt a válasz. Mondtam neki, hogy ha mégis csúfolnák a neve miatt, akkor ne foglalkozzon azokkal, akik ezt teszik és nyugodtan mondja el, hogy kik voltak.
Aztán picit besértődött, hogy nem engedtem megváltoztatni a nevét és morcosan letette a telefont. Gondolom az anyja előtte már jól "beoltotta" és hozzátette, hogy csak rajtam múlik... Ez tök szép, csak így rám tolja az összes felelősséget és a gyerek rám haragszik e-miatt. Ahelyett, hogy leülne és megbeszélné vele, hogy azért ez nem egészen olyan, mint egy plüssmaci, ha meguntam eldobom és lesz helyette másik. Másfelől, ha ez tényleg probléma, akkor talán nem arra kéne tanítani a gyereket, hogy futamodjunk meg, mert az az egyszerűbb. Arról már nem is beszélve, hogy előítéleteket nevel így a gyerekbe.